A coaching egy direkt, konkrét és célorientált partnerkapcsolat. A fókuszban is – ehhez mérten – a coachee kitűzött céljai és törekvései vannak.
A coaching ülések is mind úgy épülnek fel, hogy támogassák ezeket a törekvéseket.
Azonban azt is tisztán kell látni, hogy a vezetés sokszor válik magányos tevékenységgé. Hiszen a vezető kivel tudná alaposan és mélyen megosztani azokat a kihívásokat, kérdéseket, melyekkel nap mint nap szembesül? Ki lehet az a személy, akiben bízhat, aki meghallgatja, és megértő módon támogatja őt? Egy beosztott, a titkárnő, egy vezetőtárs, a család, a barátok?
Azt látom, hogy ezek egyike sem igazán működőképes.
Akkor viszont hol van a megoldás?
Pár hónapja két olyan ügyfelem is volt, akik szinte egymás után ugyanazt a visszajelzést adták a coachinggal kapcsolatban.
Mindkét esetben az történt, hogy figyelmes hallgatóként azt a közeget és helyzetet akartam megérteni és átlátni, melyekkel az ügyfeleim éppen szembenéznek.
Meghallgattam őket, összefoglaltam a hallottakat, tisztázó kérdéseket tettem fel, és elindult egy érzelmi munka.
Hagytam, hadd fogalmazzák meg mindazt, ami bennük van, s ehhez maximális támogatást nyújtottam. Akkor és ott nem az volt a fontos, hogy éppen hova tartunk, hanem az, hogy a felgyülemlett kérdéstömeg, érzelem, kétség, bizonyosság és gondolat a felszínre tudjon kerülni.
És felszínre is kerültek.
Ahogy véget ért az ülés, az egyik ügyfél mélyről sóhajtva azt mondta: „Ezt még soha senkivel nem tudtam megosztani.”
A másik ügyfél pedig egy komoly belső akadállyal volt képes szembesülni, melynek a legyőzésén ott el is kezdett dolgozni.
Bár ezt hívhatjuk a coaching mellékhatásának, mégis úgy gondolom, hogy ez egy komoly és nagyon produktív hatás. Nagyon sokszor az ilyen figyelmes meghallgatás során kerülnek a felszínre a valódi kérdések, s ilyenkor történik meg az az áttörés, mely továbbsegíti a coacheet a saját céljainak az elérésében.
Mindemellett a vezető maga mellett érez egy olyan támogató partnert, aki előtt nem kell zavarban lennie, akinek megfogalmazhatja a kérdéseit, kétségeit, beszélhet az érzelmeiről, s nem kell magányosan küzdenie.
A coaching szakma egyik erősségét éppen ebben látom, hogy a személyes és szakmai támogatáson túl képes kihozni a vezetőt abból a magányos spirálból, ahova pozíciójánál fogva kerülhet.
Ez a személyes figyelem ereje.
A coaching ülések is mind úgy épülnek fel, hogy támogassák ezeket a törekvéseket.
Azonban azt is tisztán kell látni, hogy a vezetés sokszor válik magányos tevékenységgé. Hiszen a vezető kivel tudná alaposan és mélyen megosztani azokat a kihívásokat, kérdéseket, melyekkel nap mint nap szembesül? Ki lehet az a személy, akiben bízhat, aki meghallgatja, és megértő módon támogatja őt? Egy beosztott, a titkárnő, egy vezetőtárs, a család, a barátok?
Azt látom, hogy ezek egyike sem igazán működőképes.
Akkor viszont hol van a megoldás?
Pár hónapja két olyan ügyfelem is volt, akik szinte egymás után ugyanazt a visszajelzést adták a coachinggal kapcsolatban.
Mindkét esetben az történt, hogy figyelmes hallgatóként azt a közeget és helyzetet akartam megérteni és átlátni, melyekkel az ügyfeleim éppen szembenéznek.
Meghallgattam őket, összefoglaltam a hallottakat, tisztázó kérdéseket tettem fel, és elindult egy érzelmi munka.
Hagytam, hadd fogalmazzák meg mindazt, ami bennük van, s ehhez maximális támogatást nyújtottam. Akkor és ott nem az volt a fontos, hogy éppen hova tartunk, hanem az, hogy a felgyülemlett kérdéstömeg, érzelem, kétség, bizonyosság és gondolat a felszínre tudjon kerülni.
És felszínre is kerültek.
Ahogy véget ért az ülés, az egyik ügyfél mélyről sóhajtva azt mondta: „Ezt még soha senkivel nem tudtam megosztani.”
A másik ügyfél pedig egy komoly belső akadállyal volt képes szembesülni, melynek a legyőzésén ott el is kezdett dolgozni.
Bár ezt hívhatjuk a coaching mellékhatásának, mégis úgy gondolom, hogy ez egy komoly és nagyon produktív hatás. Nagyon sokszor az ilyen figyelmes meghallgatás során kerülnek a felszínre a valódi kérdések, s ilyenkor történik meg az az áttörés, mely továbbsegíti a coacheet a saját céljainak az elérésében.
Mindemellett a vezető maga mellett érez egy olyan támogató partnert, aki előtt nem kell zavarban lennie, akinek megfogalmazhatja a kérdéseit, kétségeit, beszélhet az érzelmeiről, s nem kell magányosan küzdenie.
A coaching szakma egyik erősségét éppen ebben látom, hogy a személyes és szakmai támogatáson túl képes kihozni a vezetőt abból a magányos spirálból, ahova pozíciójánál fogva kerülhet.
Ez a személyes figyelem ereje.
